Hosszú idő volt, mire eljutottam ide, és higyjétek el, nem volt könnyű. A Rainbow Graphics bezárja kapuit. Igazából... hát, hogy is mondjam, rövid szeretnék lenni, de ha már bezárom az oldalt, megérdemeltek egy magyarázatot. Talán magam miatt írom, mert ki akarom fejezni azt, amit érzek xD Nem tudom:D Akit kicsit is érdekel az én történetek és a Rainbow Graphics-é, az görgessen csak lejjebb. Itt megtudhajátok az RG kialakulásának menetét és Kaname-chan valamint az én további elérhetőségeinket.
Kaname-chan drágaságom, engedd meg, hogy utoljára meséljek ezen oldal index.html-jén...

Hol volt, hol nem volt, nagyjából két éve berobban a világháló kapuján egy Dorcsus fedőnevű leányzó. Ez lennék én. Már akkor is foglalkoztatott az írás, és mikor elolvastam életem első fanficét az Animeinfón, rájöttem, hogy én írni akarok. Megszülettek az első, kegyetlen színvonalú műveim. Nagyon élveztem csinálni. Akkor jött az ötlet az FF-hez, hogy én is fanfices oldalt gyártsak. A mai napig rengeteg fanficet írtam, voltak, amelyeket a felénél abbahagytam, és amelyeket szépen be is fejeztem. Még az FF idejében ismerkedtem meg Kaname-channal, akit később, mikor már rendes internettel rendelkeztem, fel is vettem MSN-re. Akkor jött az ötlet, hogy indítsunk egy grafikai oldalt, minket is elkapott egy bizonyos alkotói láz, ami szinte mindenkin átsöpört akkoriban.
Kaname... emlékszem, amikor felvetetted az ötletet... mennyire boldog voltam, hogy rám gondoltál partnernek, és te is mennyire "megtisztelve" érezted magad... hehe xD Mindenesetre azonnal a rögeszménké vált, igazeh?

Nekem először a Rainbow Graphics jutott eszembe, mert éppen zuhogott az eső, és sütött is a nap, és egy szivárványt csodáltam szinte egész délután az ablakból. Kaname-chan pedig bedobta az ötletet: Rainbow Graphics. Nem tudom, náluk is esett-e az eső, vagy netalán valami titokzatos összeköttetés miatt jutott neki is eszébe (xD) de azonnal megegyeztünk a névben, és G-Portalon elindult az oldal, kissé kezdetleges, de igényes grafikáinkkal. Akkor változtattam a nevem Shi-re, és valamikor akkor ragadt Kaname-chanra a KC rövidítés. Kaname-chan mindent beleadott az oldalba, eleinte én is, de később kicsit ellustultam, talán a tanulás vagy a szimpla jobb dolgok miatt.
KC, hát nem volt élvezetes minden nap feljönni és látni, ahogy az emberek dícsérik fiatal kezünk korántsem tökéletes munkáit? Jó érzés volt... úgy ám...

HTML-re Kaname-chan költöztette Front Page-gel az oldalt, az első kettő dizájnt ő készítette. Én is akkor tanultam bele ebbe a nyelvbe, és én jegyzettömbbel alkottam meg életem első, Oh my Goddesses zöld HTML designját, amire azóta is kifejezetten büszke vagyok. Kaname-chan fergeteges erőbedobással frissített, hihetetlen munkákat, dizájnokat, képeket, én meg szerény heti egyszeri frissemmel elvoltam itt az oldalon. Aztán Kaname-chan kiszállt, és én egyedül maradtam. Bántott a dolog, meg kell hogy mondjam, hiszen szerintem én és KC jó párost alkottunk, és ennyi idő alatt jó barátságba kerültem vele. De azért tovább vittem az odlalt. Legalábbis egy ideig.
KC-sama, mikor jött az e-mail, hogy kiszálsz, a szívem talán ki is hagyott egy dobbanást... legalábbis kiesett a yoghurtos kanál a szájamból xD De tényleg, és látod, mi lett a vége? A lustaság győz mindig... no sebaj, azért, remélem továbbra is tartjuk majd a kapcsolatot!

A versenyt ezennel be(ki)rekesztem, mert egyrészt iszonyú kevesen jelentkeztetek... másrészről meg ott a Closed felirat a képecskén... elnézést azoktól, akik sokat dolgoztak a munkáikkal, de nincs verseny!
Bocs Kaname-chama, tudom, hogy te indítottad a versenyt, de berekesztettem (kirekesztettem, mint írtam is xD), úgyhogy ebből már semmi se lesz...:D

És eljött ez a pillanat is. Az RG bezárja kapuit. Inspiráció hiány miatt leginkább. Én már nem lelem örömöm a grafikázásban, és akkor felesleges egy grafikai oldalt fenntartanom. Annak nagyon örülök, hogy jártatok és bíztattatok minket. Kinyitásra nincs lehetőség... csupán egy kevés. De az azt hiszem, nem elég. Én nem élvezem már, rájöttem, hogy ott a helyem a neten, ahol elkezdtem: a fanfic írásnál. Ez az egyetlen, amelyet két év után is szenvedéllyel csinálok.
KuCuu-kun (igaz hogy a nőkre is lehet használni? Igaz xD), majd te is olvasd el a ficijeimet, ha olyanod lesz... megtisztelnél vele*-*

Kaname-chant a LiG oldalán találjátok meg, valamit mondogatott valami új oldalt is... hát, nem tudom, de amint meglesz, azonnal idelinkelem^^
Kedves Kaname-bébi, hát, vége az RG-nek, de egyszer ez is eljön. Azért jók voltunk, szivi^^

Akit érdekelnének a műveim, az AFS oldalon elolvashatják. Továbbra is a shiroyu kukac citromail pont hu e-mail címre várom a leveleiteket, ha valami óhaj-sóhajotok lenne még hozzám xD
Onee-Kaname-sama, azért ugye tudod, hogy MSN hiányában te is itt bombázhatsz??

Puszilok mindenkit, legyetek jók, és ha elolvastátok valamelyik művemet, az AFS-en bombázzatok meg kritikákkal, hogy tudjam: igenis érdekel valakit, amit csinálok és szívesen jöttök fel napról napra, hogy megnézzétek, van-e új fejezet.
Hallod, Kanameeee?

Shi és Kaname-chan

SHOOTING STAR... hm...
Megverjük a lotyót és megkettyintjük a kócos, ugye, Kaname-samaa? xDxDxDxD

Bájjjjjjjjj evribádi:*:*:*